Fázom a szélben
Nincs, már
nincs vigasz, ne remélj feloldozást!
Nincs, ki megbocsátana már ilyen árulást.
Éj-mélybe visznek a lábaim, és a szélbe
suttogom átkaim.
Ázom-fázom
a szélben, ahogy a fák,
Tízszer tízezer álmot gondolok át.
Égtél, tüzet ígértél, hazug a szád,
Tõlem össze is dõlhet ez a világ.
Kár, hogy
engem fûtött csupán a lángolás,
Kár, hogy haragos lett nagyon a búcsúzás.
Arcodba vágtam, hogy felejts el,
De közben vártam, hogy átölelj.